Sajnos ide jutottunk...

2010.11.30. 10:05

... hogy "szeretett" polgármesterünk érvek híján valótlanságokat állít és rágalmazza a testületet.

zalaihirlap.hu/kozelet/20101129_lemondott_polgarmester_mihaldon

Ez van. Igyekszem, hogy legalább itt az igazság jelenjen meg és ne a folyamatos mellébeszélés, a dolgok terelése. Felveszem a kapcsolatot jogászokkal, hogy tájékozódjam van-e mód arra, hogy a nyílt ülések jegyzőkönyveit közzétegyem, illetve a legutóbbi ülésről hangfelvétellel is rendelkezem, törekedni fogok rá, hogy az is nyilvánosságra kerülhessen.

Kezdetnek annyit, hogy autója ablakának betörése érzésem szerint nem függ össze polgármesteri tevékenységével. Annak ellenére, hogy 2010.11.29-én reggel megkaptam, hogy azt is én szerveztem mert az autóból nem vittek el semmit csak megfélemlíteni akarták. Korábban nekem a rongálás helyszínén (mert volt szerencsém ott lenni, hiszen felhívott telefonon, hogy betörték az ablakát és én odamentem) azt állította, pénz is tűnt el. Fejből mondok 2 embert a baráti körömben akinek hasonló körülmények között (erdei úton egy gyér forgalommal rendelkező közút mellett) törték már fel autóját fényes nappal.

Nehéz együttműködni egy testülettel ha a testület javasol valakit egy feladatra melyről a polgármester önszántából és jegyzőkönyvben rögzítve már az első ülésen lemondott és erre a polgármester válasza az hogy nem. Nem az, hogy mert nem alkalmas, vagy mert  egyéb okok miatt nem alkalmazható a személy hanem mert csak. Mert a polgármester azt mondta. Az már csak véletlen, hogy az adott személy bátorkodott elindulni a választáson. Ezt természetesen egy felelős testület nehezen fogadja el. (Egyébként már az ominózus első ülésen bejelentette, hogy a polgármesterségről is le fog mondani pedig 1 percet sem dolgozott még a testülettel. Ijesztően nézhettünk ki.) A feladat azóta sincs ellátva.

A következtetéseket mindenki vonja le maga.

A bejegyzés trackback címe:

https://mihald.blog.hu/api/trackback/id/tr762483026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása